Ötleteljünk együtt

Katonáné Kovács Judit, 2014. április 10., 13:00
Fotó – Ötleteljünk együtt
"Mit rejt a ridikül?" Mit gondolsz az ötletünkről? Neked van ötleted? Megvalósítanád?

A 2014. áprilisában a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, NAKVI által szervezett közösségi animátor képzésen az volt a feladatunk, hogy tervezzünk egy programot egy vidéki Integrált Közösségi Szolgáltató Tér, IKSZT számára.

Két szempontot kellett figyelembe vennünk: nem áll rendelkezésünkre pénzügyi forrás, a helyi lakosok ridiküljeihez kötődjön a program.

Kis csapatunk: Vadászné Balogh Mária, Szentpéterszegről; Szabó Zsolt, Bujákról; Péter Gábor, Hangonyból; Katonáné Kovács Judit, Debrecenből a következő ötlettel állt elő.

Felkeresnénk a helyi lakosokat és megosztanánk velük az ötletünket, melyhez elkérnénk az otthonokban fellelhető ridikülöket, valamint olyan tárgyakat, melyeket a ridikülben hordtak, használtak. Az is kérésünk lenne a ridikül tulajdonosok felé, hogy osszák meg velünk történetüket, ha van fényképeiket. Ezekre a tárgyakra, történetekre épülne a kiállítás.

Az összegyűjtött tárgyakat időrendi kiállítás formájában állítanánk ki. Évtizedek szerint állítanánk ki a ridikülöket, a hozzájuk kapcsolódó tárgyakkal, történetekkel. Az összegyűjtött történeteket így a látogatók is elolvashatják. A ridikülök mellett szerepelnének az alábbi információk is: mikor vásárolták, mennyibe került, hol készült. A hol készült témát a kiállítás felvezetéséhez is használnánk, ahol egy térképen megjelenítenénk, hogyan kapcsolódik vidéki településünk a tárgyakon keresztül más régiókhoz. A kiállított ridikülökhöz az adott korból zenei aláfestéssel is szolgálnánk.

A kiállítás megtekintése a helyi lakosok számára ingyenes lenne, ehhez belépőt a helyi újságban találnak majd. A településen kívülről érkezők számára a kiállítás belépőjegyhez kötődne. A vásárolt belépőjegyekkel a vendégek a Büfében és a szomszédos étteremben helyi termékeket, ételeket vásárolhatnak.

Az eseményt Facebook-on keresztül is hirdetnénk, ahol versenyt is szerveznénk „Az ország legszebb ridikülje” és „A legizgalmasabb történet egy ridikülről” címmel. A Facebook oldal látogatói feltölthetnénk saját ridiküljeiket, és a ridikülökhöz kötődő történeteiket. A legtöbb „like”-ot elnyerő ridikül, történet lesz a nyertes.

A program szervezésénél, felvennénk a kapcsolatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel. Az ott tanuló fiatal tervezők számára esettanulmányként szolgálna a kiállításunk. Egy szakmai program is kötődne a kapcsolathoz, melynek során a fiatalok ellátogatnának a településre, és a régi táskák ötleteiből merítve egy új design szerint terveznének ridikülöket. Az új tervezésű ridikülök termékcsaládjának elnevezése valamilyen formában a településhez is kötődne. A kiállítás végén az új és a felajánlott régi ridikülök árverésre kerülnének az interneten keresztül. A kiállított régi és új ridikülökhöz versenyt szerveznénk szakmai és látogatói díj mellett. A díjat a legtöbb szavazatot kapott régi és új ridikül felajánlója, tervezője kapná.

A programunk a Facebook-on kívül, a médiában Jakupcsek Gabriella, "RIDIKÜL minden, ami belefér" című műsorában is teret kapna. Elhívnánk a stábot, hogy az egyik adást – CSR, társadalmi felelősség vállalás jegyében – a kiállításhoz kötődően tartsák meg. Több témajavaslatunk is van a műsor felé, pl. Maga a kiállítás címe: Mit rejt/rejtett a ridikül napjainkban és nagyszüleink korában; Hogyan élnek városban és vidéken a nők a XXI. században …

A képzésünket vezető Kovács Erzsébet javaslatára az ötletünket elektronikusan is leírtuk, és most közzé tesszük. A bemutatott ötlet jó példa arra, ha többen, nyitottan gondolkozunk egy kihíváson, milyen eredmény születhet.

Természetesen nem felejtjük el, többek között Belsky Scott könyvében is megjelenő üzenetet: „Bármilyen meglepő, a sikertörténetek egyértelműen azt igazolták, hogy csupán 1% az ötlet és 99% a megvalósítás.” Megvalósítás

A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Katonáné Kovács Judit

Szólj hozzá elsőként!

A hozzászólás előtt jelentkezz be vagy regisztrálj!

Előző blogbejegyzés

Agyvihar

Kapcsolat

E-mail:info@hvtk.hu

Agyvihar

Hasznos oldalt találtál?
Közérdekű infód van?
Oszd meg velünk!

Belépés

Elfelejtett jelszó